Június 06-án, „Karhatalmista férje megölésével gyanúsították, verték, vallatták, megalázták, majd évekkel később elfogták a valódi tetteseket” címmel jelent meg cikk az oldalon. Az írásban Balogh József emlékezett vissza arra, hogyan próbálták meg tönkretenni nagymamáját (csak a pontosság kedvéért: mint utólag kiderült: József nem vér szerinti leszármazott), Keve Mihálynét, aki első számú gyanúsítottja volt saját férje, Keve Mihály 1957-ben történt megölésének. Miután az írás megjelent, megkeresett az érintett nagyszülők unokája, Keve Ágnes. (Édesanyjuk volt közös Józseffel, aki így a testvére.)
Keve Ágnes levelét Balogh Józseféhez hasonlóan változtatás nélkül közlöm.
„Amiért megkerestem Önt az az, hogy a leírtak sajnos csak részben fedik a valóságot, és bizonyos dolgokkal kapcsolatban túloznak. Ez minden bizonnyal azért van így, mert Balogh József nem pontosan ismerte a történetet, nem szándékosan írta rosszul. Leírom a valós történetet, amely nagymamám elbeszélésein, az általam olvasott könyvekben leírtakon, az édesapám és dr. Sajti Imre között váltott levelezésen, a nagymamám és a nagyapám (Keve Mihály) között váltott levelezésen és egy olyan emberrel folytatott beszélgetés-sorozaton alapul, aki ismerte nagyapámat és a mai napig is él. Dr. Sajti Imre nyomozta ki 1961-ben nagyapám meggyilkolásának valódi körülményeit, és ezek után a történetét is megírta, melyben a korábbi nyomozómunkát hevesen bírálta (megtalálható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában).
Nagyapám korábbi életét (hol és mikor született, stb.) úgy gondolom nem fontos taglalnom, ez most az ügy szempontjából abszolút lényegtelen. Csak a cikkben leírtakra próbálok koncentrálni, azokra reagálnék. Ami a cikkben tévesen jelent meg az az, hogy a Gulagon volt. Nagyapám sosem volt a Gulagon, bár valóban munkatáborban volt, ahová nem a neve miatt hurcolták el. A születési neve „Pogács” volt, amit azon prózai okból kifolyólag változtatott meg, mert pogácsának csúfolták. A fogságból 1947-ben jött haza, és belépett a Magyar Hadseregbe, ahonnan 1952-ben leszerelt. A Mezőtúron megismert Mihály Rozáliával (nagymamámmal) egy kondorosi elhagyatott tanyára költöztek, és nagyon szegényen éltek. Pénzük nem volt, csak ennivalójuk, amit maguk termeltek meg. Nagyapám nem volt agresszív ember, alkoholista pedig azon egyszerű oknál fogva sem lehetett, mert nem volt rá pénze, hogy rendszeresen igyon. Paraszt emberként szerette a pálinkát, és időnként le is részegedett, de nem volt alkoholista. Agresszív pedig pláne nem, ez hazugság. Erről pontos tudomásom van, olyan személytől, aki személyesen ismerte, és ma is él. De nagymamám sem mondott olyat soha, hogy agresszív lett volna, egészen haláláig tisztelettel és szeretettel beszélt róla. Tehát azt, hogy agresszív és alkoholista volt, határozottan visszautasítom.
1956-ban behívták, és Békéscsabára, majd Gyulára került honvéd karhatalmistának. Tehát nem önként ment, hanem behívó parancsra! Ő, mint honvéd karhatalmista nem vett részt emberek lelövésében és vegzálásában, leginkább biztosítási feladatokat végzett. Ez is biztos, dr. Sajti Imre maga írta meg édesapámnak, valamint ezt megerősítette az a személy is, aki ismerte és ma is életben van. Nagyapám nem ölt embert!
1957. február 12-én este éppen hazafelé tartott, amikor három ember előre megfontolt szándékkal, hidegvérrel meggyilkolta. Egy szomszédos tanyára mentek egy ún. kordélyt kölcsönkérni, és ezzel vitték a holttestét a romtanyához, ahol végül ráborítottak egy falat. Az aktatáskáját és a fegyverét elvették.
Másnap elkezdett esni a hó, ezért a vérnyomokat nem lehetett észrevenni. Csak amikor valamelyest elolvadt, és az egyik nyomozó elcsúszott, akkor vett észre vérnyomot a földön, valamint a kétkerekű kordély nyomát, ami a romtanyához vezetett. Így találták meg nagyapám holttestét.
Nagymamám valóban első számú gyanúsított volt a nyomozás kezdetétől fogva. Arról azonban szó sem volt, hogy szeretője lett volna, és ezért gyanúsították volna. Az, hogy végighurcolták a faluban és az emberek leköpködték, nem igaz. Nagyon vigyáztak rá, mert őt tartották a lehetséges tettesnek, és a lehetséges tettest óvták attól, hogy rajta a nép bármilyen lincselést végrehajtson, mert az nem hozta volna meg az eredményt, tehát az kriminalisztikailag nem lett volna jó. A baj az volt, hogy elejétől kezdve nem a normál rendőrségi vizsgálati szervek végezték a nyomozást az ügyben, hanem az állambiztonsági vizsgálati alosztály. Tehát politikai vizsgálatot rendeltek el. És a politikai vizsgálat az sajnos a kriminalisztika szabályait nem mindig tartotta be (finoman fogalmaztam), úgyhogy emiatt hazugságokra alapult az, amit nagymamámmal végeztek. Nagyon csúnyán bántalmazták, kínozták, vallatták.
Az is igaz, hogy egy ilyen vallatás alkalmával egy éjszaka alatt megőszült. Hófehérré vált a haja. Ez egy nagyon szégyenteljes dolog.
Dr. Sajti Imre egyik levelében azt is megírta édesapámnak, hogy nagyon sajnálják, hogy a nagymamámat belekeverték ebbe az ügybe, aki teljesen ártatlanul szenvedett, és azután mint a nemzet gondozottját igyekeztek neki kárpótlást biztosítani a katonai és állami szervezetek. (Ez valóban így volt, amikor nagymamám tavaly nyáron elhunyt, a Magyar Honvédséggel kellett felvennem a kapcsolatot, mivel nagyapám síremléke honvédségi tulajdonban van, és amikor meghallották a nevét, azonnal tudták, hogy kiről van szó.)
Az igazság 1961-ben derült ki. Az egyik elkövető Budapesten a XIII. kerületben lakott, Angyalföldön udvarolt egy lánynak. Eldicsekedett azzal, hogy neki otthon (Kondoroson) van fegyvere, és azzal szeretné kirabolni a Béke úti postát. Egy névtelen bejelentést követően ezért Kondoroson házkutatást tartottak, melynek során valóban találtak kettő darab fegyvert. Az egyik – mint utóbb kiderült – a nagyapámtól elvett fegyver volt. Így jutottak el a három elkövetőhöz, akik közül kettőt halálra ítéltek (Vajgel Mihályt és Nyemcsok Györgyöt – a szerk.), egyet pedig életfogytiglanra. Az egyikük (Nyemcsok György – a szerk.) a börtönben öngyilkos lett.
Összefoglalva tehát: Nagyapám „sima” köztörvényes bűncselekmény, egy gyilkosság áldozata volt. A fegyveréért ölték meg, nem másért. Aki bármilyen ideológiát tesz, vagy tett e mögé a szörnyűség mögé, az tévedett és téved. A gyilkosság miatt, miután katonáról volt szó, a Magyar Néphadsereg hősi halottjává nyilvánították. A hősi halottnak még ma is megadják a kellő tiszteletet. A síremléke előtt a Magyar Honvédség minden évben lerója tiszteletét. Nagymamám is ennek a három embernek és a nyomozásnak az áldozata volt, hiszen módszeres kínzásokat kellett átélnie csak azért, mert muszáj volt kézre keríteni a tettest. Édesapám is ennek a három embernek az áldozata volt, hiszen apa nélkül kellett felnőnie. Nagyon sok van ennek a három embernek a rovásán. Ennek a három közönséges, hidegvérű gyilkosnak a rovásán.
Nagyszüleim nyugodjanak békében, remélem, hogy valahol talán újra együtt lehetnek…”
Tisztelettel:
Keve Ágnes
(A borítóképen látható fotó a mezőtúri temetőben készült, ahol kondorosi exhumálása után végső nyugalomra helyezték Keve Mihályt. Hosszú fehér kabátban látható Keve Ágnes édesapja, mellette pedig a nagymama, Keve Mihályné. Ezt a sírt a mai napig is minden évben megkoszorúzza a Magyar Honvédség.)
