Élet elleni bűncselekmények

18+

Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Homlokcsontba hatolt a rózsavessző

Homlokcsontba hatolt a rózsavessző
2020. december 28. 14:00 | Szerző: Dulai Péter

„Este fél tizenegy óra lehetett, amikor a szobájának padlóján eszméletlenül fekvő Lambert Mihály szekszárdi lakosra leánya rátalált. A mentők a kórház baleseti sebészetére szállították, onnan pedig csakhamar a kórház idegosztályára. Lambert Mihály körül merő vér volt minden, és a koponyáján tátongó kerek lyuk láttán méltán lehetett következtetni arra, hogy bűncselekmény történt” – írta a Magyar Rendőr 1974-ben. („A gyilkos rózsatő” címmel sikerült megszégyeníteniük a mai bulvárlapokat.) A férfi egy héttel később, anélkül, hogy visszanyerte volna az eszméletét, meghalt, így nem tudta elmondani, mi történt. Sérülése egy 150-es nagyságú szögnek megfelelő méretű tárgytól származott, de voltak vágott sebek is a fején. 

Lambert Mihály azonban nem bűncselekmény áldozata lett. Március 21-én délután a járdán sétálgatott, megbotlott, és egy rózsabokor felé zuhant. A homlokával a kiálló, 9 centiméteres visszametszett szálvessző végére esett, amely a homlokcsontba hatolt, és átfúrta azt. A többi sérülést egy másik rózsavessző tüskéi okozták. 

A szerencsétlen baleset egyértelmű lett volna, ha a férfi ott helyben elveszíti az eszméletét, de ő fel akart állni, és eközben kihúzódott a homlokából a rózsavessző.

(Borítókép: A Magyar Rendőrben közölt fotón az orvosszakértő mutatja a döntő bizonyítékot, vagyis a koponyán ejtett lyukat.)




Címkék

Kapcsolódó cikkek

© Powered by wAdmin | v3.5.1 | vvortex.hu | Bejelentkezés