Élet elleni bűncselekmények

18+

Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Szinte még ő is gyerek volt – Blonski Imre, a visszaeső gyilkos

Szinte még ő is gyerek volt – Blonski Imre, a visszaeső gyilkos
2021. február 09. 18:30 | Szerző: Dulai Péter

„B. Imre egy évig osztálytársam volt második általánosban, aki úgy bukott le hozzánk. Ica néni rögtön az év elején közölte, hogy Imi egy bukott szamár, és reméli, hogy nem sokáig fog hozzánk járni. Ezt felhívásnak tekintettük, életformaszerűen szívattuk. Minden reggel úgy kezdődött, hogy “jaj, de nagyon büdös van, mert az Imi köztünk van”. Tűrte többnyire, de néha ordítani kezdett, és a ceruzáival próbált szurkálni. Olyankor megvertük. Kétszer megpróbált megszökni az iskolából a vécéablakon keresztül, de elkapták. Végül év végén nem jött többet, Ica néni azt mondta, hogy javítóba került. (Szerencsére a fasiszta Ica néni is leadott minket és egy normális tanítónőhöz kerültünk) B. Imre nem volt ilyen szerencsés. Évek múlva a Szabó László-féle Kék Fény utolsó adásában láttam viszont, mint bestiális gyerekgyilkost. A riport szerint a gyilkosságnak nem volt szexuális vonatkozása, egyszerűen meg akart ölni egy hétéves gyereket”emlékezett vissza pár éve a Tumblr-en egy felhasználó Blonski Imrére. 

Úgy rémlik, Blonskira egy olvasóm hívta fel a figyelmet még a Facebookon, aztán utánanéztem. 1989. július 14.: az aszódi javítóintézetet is megjárt, büntetett előéletű 19 éves Imre a csepeli Tanácsház térről (ma Szent Imre tér) elcsalta a hétéves Rolandot a Francia-öbölbe, majd agyonverte (többek között egy lopott konzervvel vágta fejbe). Imre még aznap éjjel betelefonált a Heim Pál Gyermekkórházba. Nevét nem árulta el, de elmondta, hogy megölt egy gyereket és azt is közölte, hol. Mint kiderült, igazat mondott.

– Soha nem felejtem el azt a péntek estét. A telefonban először még azt mondta, ha sietünk, még élve megtalálhatjuk, megmenthetjük. Budapest összes rendőrét riasztották a kisfiú megkeresésére. Az uszodából rohantam az Ezred alakulóterére, a mikrobuszban öltöztem fel. Amikor csatárláncba állva megkezdtük a keresését, újra telefonált, hogy látja, itt vannak a rendőrök, elkéstek, halottat keresnek. Szórakozott velünk, hiszen amikor tíz perc múlva meglett a kisfiú, az orvos rögtön mondta, legalább három órája beállt a halál. Ugyanakkor Blonski ott volt az egyik közeli panelház tetején, onnan nézte az egészet. Körbevettük a lakótelepet, ezt is látta, kicsúszott. A gyermek holttestét megtaláló rendőröket leváltották, mert félő volt, ha ők bukkannak rá Imrére akkor menekülés közbeni fegyverhasználat ügyében is indulhat egy nyomozás. Szombat reggel lett meg a kispesti piacon, egy rokona zöldséges bódáját törte fel, ott húzódótt meg – emlékszik vissza az esetre Végh Attila, aki 33 évig volt rendőr, dolgozott a Zsaru magazin főmunkatársaként, jelenleg pedig a Magyar Nemzet újságírója. 

Mivel Imrét a megölt Roland barátai is ismerték, nem volt nehéz elkapni. Húsz perc alatt beismerte a gyilkosságot, de a bíróságon már azt mondta, két ismeretlen volt az elkövető, akik azt a látszatot akarták kelteni, hogy ő tette. „A gyilkosok arra kényszerítettek, hogy nyaljam le a vért a holttestről” – adta elő a dollárral, kábítószerrel és kézhez láncolt aktatáskával színesített történetet. Schmidt Attilától, a Népszava újságírójától ezután kapta meg „a Francia-öböl vámpírja” elnevezést is. 

„B. I. szexuálisan aberrált, valószínűleg homoszexuális fajtalankodásra akarta kényszeríteni a már korábban kiszemelt kisfiút. Ez a tetemen látható sérülések alapján sem zárható ki, bár százszázalékosan nem bizonyítható – mondta a lehetséges indítékról akkoriban dr. Balatoni István rendőr alezredes a Népszavának, és ezzel némileg cáfolta a Kékfényben – valószínűleg később – elhangzottakat. 

Blonski Imre 17 év fegyházbüntetést kapott. Nem lehetett könnyű gyerekkora. Állítása szerint 14 éves korától ivott alkoholt, ezt a „mesterséget” pedig az anyjától tanulta. 

A történet itt azonban sajnos nem ért véget. Ugyancsak egy olvasóm hívta fel a figyelmet rá, hogy a csepeli gyerekgyilkos szabadulása után, 2010-ben megölt, majd felgyújtott valakit az utcán. Annyit tudtam meg, hogy egy számára idegen személyt ölt meg, majd elkövetett egy igen szadista és aljas rablást, amit a bíróság átminősített emberölés kísérletté. Blonski éppen ült, amikor is sikerült rábizonyítani a befejezett másik emberölést. 2011-ben ítélték el és tényleges életfogytiglant kapott. Ez azt jelentené, hogy legkorábban 2051-ben vizsgálhatnák meg a feltételes szabadlábra helyezését, de mivel visszaeső, nem valószínű, hogy valaha kijöhet. A 19 évesen gyerekgyilkosságért elítélt Blonski Imre akkor lenne 81 éves.

Amikor megtudtam, hogy újra börtönben van, hivatalos úton benyújtottam egy interjúkérelmet a bv-nek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meglepett a válasz. Blonski Imre nem szeretett volna beszélgetni velem. 

(A borítóképen a Francia-öböl látható a nyolcvanas évek elejéről/Fortepan, valamint a fiatal Blonski Imre/Arcanum)




© Powered by wAdmin | v3.5.1 | vvortex.hu | Bejelentkezés