Élet elleni bűncselekmények

18+

Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

„Megérdemlem a halált”

„Megérdemlem a halált”
2021. január 11. 07:00 | Szerző: Dulai Péter

„Luciferrel tudok azonosulni. (…) Ahogy elgondolkozom a dolgaimon, visszaemlékszem Lucifer szavaira, és azt mondom: tudom, hogy ki vagyok, tudom, hogy mit tettem, de nem tudom, hogy miért tettem” – emlékezett vissza életére a halálsoron a 32 éves Molnár Henrik, a hárshegyi gyermekgyilkos, utalva Az ember tragédiájára. Aljas indokból elkövetett emberölésért halálra ítélték és 1979 decemberében kivégezték.

(A cikk a 2018-as Szabad Föld Kalendáriumban olvasható. Megjelent október 9-én.)

A magas, vékony, első ránézésre félszegnek tűnő férfi Dosztojevszkijtől is bármikor tudott idézni. A kétségkívül értelmes és különösen érzékeny Molnár élete azonban, aki áprilisban megtette, amire tudat alatt régóta készült, ekkorra már megpecsételődött.

 

Ajándék egy „hülyétől”

A szülők primitívsége miatt a gyerekek nevelése csak „a táplálék bőséges biztosításában merült ki”, Henrik és idősebb testvére szellemi és lelki fejlődését nem tudták elősegíteni. Később, amikor már minden mindegy volt, arra panaszkodott, hogy hiába gyötörte ezer és ezer kérdés, nem volt olyan családtagja, akinek feltehette volna őket. Magába zárkózott, barátai sem voltak.

Molnár Henrik alig múlt el tizennyolc éves, amikor baltával támadt szüleire.

„Gyűlöltem mindenkit, magamat is. Ez leszámolás is volt. Ez volt a bosszú a gyermekkoromért.”

A kettős emberölési kísérlet után megállapítást nyert, hogy tettét tudatzavaros állapotban követte el, a bíróság ezért felmentette és elrendelték a kényszergyógykezelését. 1966-ban, 19 évesen kiengedték és házi gondozásba került a szüleihez. Amikor kijöhetett a megfigyelőből, részeg apja várta. Henrik szerint hazafelé bementek minden kocsmába. Az egyikben vett az anyjának egy csokoládét, de az apja ráförmedt, hogy anyuka nem fogja elfogadni az ajándékot egy ilyen „hülyétől”.

Henrik egy ideig levélkihordóként dolgozott a postán, panasz nem volt ellene. Erre az időszakra később így emlékezett vissza: „Tulajdonképpen érdekes volt. De ez is traumát eredményezett, mert mint távirat-kézbesítő, nagyon sok lakásban jártam. Láttam, hogyan élnek mások, és hogyan élünk mi” – emlékezett vissza a kívülállónak nyugalmasnak tűnő, de a fiatal férfi által egészen máshogyan megélt időszakról. Molnár Henriknek sosem sikerült elveszítenie szüzességét, állítása szerint már az iskolában is mindig kinevették a lányok, ez pedig egész életére rányomta a bélyegét.

 

Börtönben

1967 októberében aztán megtörtént az, aminek bekövetkeztétől ő maga is tartott: megtámadott egy gyermeket. A 12 éves Károlyt összekötözte, ronggyal betömte a száját, és tőrével mellkason szúrta a magatehetetlen fiút. „Azt nem tudtam, hogy a mellemen meg vagyok szúrva, csak azt éreztem, hogy fáj a szívem. (…) Mondotta az orvos, hogy közvetlenül a szívburok mellett ment volna be a kés a mellkasomba, ha nem csúszik meg a bordámon” – emlékezett vissza a lakásukon történt támadásra a kisfiú, akinek nővére évekkel korábban visszautasította Molnár Henrik közeledését. A Legfelsőbb Bíróság ezután a szülei elleni, korábbi támadásával kapcsolatban is perújítást rendelt el, és újabb szakorvosi vizsgálatok alapján megállapította, hogy Henrik mégsem szenvedett tudatzavaros állapotban. Aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés kísérlete és súlyos testi sértés miatt tíz év börtönbüntetésre ítélték. Mivel azonban beszámították a korábban fogva, illetve zárt intézetben töltött idejét, három év múlva, 1973-ban feltételesen szabadulhatott. Októberben azonban erőszakos nemi közösülésért és sikkasztásért újra elítélték, de le kellett töltenie a feltételes szabadlábra helyezésekor még fennmaradt két évet is. A börtönt utálta, és sosem tartotta magát bűnözőnek.

 

„Meghal a lány...”

Molnár Henrik 1978 októberében léphetett ki a fegyház kapuján. Színházi díszletmunkásként kezdett dolgozni, de egyre erőteljesebb volt benne a nők iránti vágy. Vásárolt magának egy női hálóinget is, majd naponta járta az elhagyott helyeket, hátha „összejön” valami. A következő év április 9-én reggel a táskájába tett egy tőrt, egy négyméteres kötelet, egy injekciós tűt, és elindult Hűvösvölgybe. Az Úttörővasút (ma Gyermekvasút) hárshegyi megállójának környékén bóklászott, amikor felfigyelt a padon ülő 13 éves P. Katalinra és a 15 éves O. Györgyre. Az övébe dugta a tőrt, miközben annyira felizgult, hogy elhatározta: megteszi, ami eddig nem sikerült – számolt be 1979. szeptember 6-i számában a Népszava a borzalmas részletekről. „Ha nem engedelmeskedsz, meghal a lány...” – kiáltott a megszeppent fiúra, miközben Katalin nyakához nyomta a tőrt. „Kösd össze a kezét, de hátul!” – utasította Györgyöt. A fiút ő kötözte meg, majd miután megpróbált erőszakoskodni a gyereklánnyal, a két, magatehetetlenül a földön fekvő gyermeket többször mellkason szúrta. „Egy darabig még éreztem, hogy Kati rugdalózik, aztán az is megszűnt. Én megpróbáltam halottnak tettetni magam” – emlékezett vissza a rendőrségen György, akit épp az mentett meg a haláltól, hogy úgy tett, mint akit megöltek. Henrik elsétált, a vérző fiúnak pedig sikerült lejutnia az útra. Életét megmentették. Molnár Henrik még aznap feljelentette magát a rendőrségen. „Azelőtt hazudtam, most megmondom őszintén, a bűncselekmények előtt felforrósodott a testem, csak arra tudtam gondolni, hogy valakit megszúrjak, megöljek. Tisztában vagyok a következményekkel… Tudják, mi vagyok én? Kéjgyilkos!” – állította magáról Henrik, akit nem találtak elmebetegnek, sem gyengeelméjűnek, sem tudatzavarosnak.

 

Kárhozat

„Érzem, hogy megtisztultam. Abban a pillanatban, amikor láttam, hogy a kislány meghalt. Mikor ledöftem, láttam kifehéredni az arcát, kinyílt szeme fényvesztését, rájöttem, hogy meghalt. Ő az én áldozatom. Szörnyetegem áldozata” – mondta már a halálsoron a 32 éves férfi a Tükör című lap újságírójának. Brády Zoltánnal kapcsolatban megjegyezte, ő volt az egyetlen ember, aki nemcsak meghallgatta, hanem meg is értette. A hárshegyi gyermekgyilkos a kivégzése előtti beszélgetések során úgy érezte, nincs már benne az a bosszúvágy, amely évekig hajtotta és borzalmas tetteire „kényszerítette”.

Molnár Henrik történetét 11 évvel ezelőtt Anger Zsolt a Pedig én jó anya voltam című egyszemélyes darabbal vitte színpadra (itt megtekinthető a teljes darab). Az előadás a férfi kegyetlenségeit az édesanyja szemszögéből értelmezte. A Pogány Judit főszereplésével bemutatott dokumentumdráma Vajda István tényfeltáró anyagán nyugszik.

„Arra a lányra gondolok, meg édesanyjára, akiről azt is tudom, hogy már özvegy. Csak tetéztem a fájdalmát. Mintha átvette volna a szenvedéseimet. Kegyetlen, kegyetlen dolog… ezért megérdemlem a halált.”

Molnár Henriket aljas indokból elkövetett emberölésért ítélte halálra a bíróság. 1979. december 6-án végezték ki a fővárosi Kozma utcai börtönben. A tököli fegyintézet egyik elítéltje heteket töltött egy zárkában Molnárral. „Nem tudta, hogy aznap akasztani viszik. (…) De valójában minden egyes nap várta már ezt a pillanatot, meg akart halni, mert tudta, hogy nincs értelme az életének. Rádöbbent arra, hogy az egész kisiklott már szinte a születése pillanatában. Nem tudott boldog lenni soha.”

Két másik kegyetlen gyermekgyilkosság is borzolta a kedélyeket ebben az időszakban Budapesten. Miskei Imre 1976-ban a Budai Vár egyik, fiatalok által is közkedvelt barlangjába csalta a nyolcéves Katalint, hogy erőszakoskodjon vele. A kislány azonban kiáltozni kezdett, a büntetett előéletű Miskei pedig a lebukástól való félelmében brutálisan végzett vele. Miskeit, akiről, mint később kiderült, Fónay Márta Jászai Mari-díjas színésznő nevelt fogadott fiaként (vagyis inkább gondoskodott róla), halálra ítélték és kivégezték. A színésznő haláláig nem tudta kiheverni, hogy gyilkost fogadott az otthonába. 1982 januárjában pedig egy újpesti panelházban történt gyermekgyilkosság miatt szörnyülködött az ország. Bencsik László az ugyancsak nyolcéves Tamást ölte meg, miután az iskolából hazafelé igyekvő kisfiút leszólította az utcán. Bencsiket első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és enyhítésért fellebbezett. Az ügyész azonban súlyosbítást kért, és a férfit halálra ítélték, kivégezték.



© Powered by wAdmin | v3.5.1 | vvortex.hu | Bejelentkezés